KeMa 2013.11.26. 21:32

Trabant kanapé 4.

Sokadik nekifutás, de ez már talán a célegyenesbe teszi a projekt.

Sajnos az a hátfal, amit Samutól kaptam, nem teljesen felel meg az eredeti elképzelésnek.

IMG_1448a.jpg

Első körben a probléma az, hogy lépcsőshátú Trabié. Ez még áthidalható lett volna, hiszen az ülés dőlésével lehet szépen játszani. A rossz dolog viszont az, hogy az alaposabb megcsiszolás után kiderült, hogy olyan helyeken is el van rohadva, ahol nem kellene. Adott volt a feladat: keresni egy másikat. Lehetőség szerint kombiét.

Természetesen első utam a TWK csapatához vezetett, a facebook-on intéztem is egy körkérdést, hogy ki bontéppen Trabit, vagy kinek van ilyen hátfala éppen felesleges. Többen is jelentkeztek, hogy van, lesz, csak el kellmenni a világ végére, le kell vágni, és el van rohadva. Nem nagyon, csak kicsit, de az nem számít, és végülis 10 ezer forintot megér...Ezen a ponton szakadt el a cérna. Reális ár egy bontott lemezdarabért 2-3 ezer forint volna, attól függően, hogy nekem kell-e vele szenvedni, vagy kézbekapom. Ezen felül még rozsdás is, szar is... feladtam. Felhívtam azt az apróhirdetést, amit szintén ott ajánlottak. Vadonat új, kombi hátfal. Autón még sosem volt, 8500 Ft-ért. Egy kicsit húzósnak gondoltam elsőre, illetve sajnáltam is egy ilyen célra elhasználni, mikor restaurálás alatt álló Trabihoz is pont jó lett volna. Aztán meggondoltam magam. Elmentem, kifizettem, elhoztam. Szórógittezett / alapozott. Összehegsztés, fényezés, kész.

IMG_1449a.jpgNa jó, ez nem teljesen igaz. A csomagtartó peremét le kell szedni róla - ez némi ponthegesztés-lefúrást jelent. De ez elenyésző ahhoz képest, amit egy szétrohadttal kellett volna küzdeni.

A szomorú dolog, hogy a kombi trabin eredetileg a csomagtérajtón volt az embléma, nem pedig a hátfalon. Nem tudom, hogyan mutat majd, ha ráteszek egyet a jobb oldalára. Majd megpróbálom, ha a kezemben lesznek az emblémák (Trabant - 601 - deLuxe).

IMG_1447a.jpg

Hétvégén jön a folytatás - remélem.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemlom.blog.hu/api/trackback/id/tr725659773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása