KeMa 2013.09.19. 11:39

Első poszt

Amolyan témaindító-féle.

Régóta tervezem, hogy blogolni kezdek, de eddig csak az autóimról történt javítások, újítások és kalandok kerültek lejegyzésre. Nem volt olyan dolog, amikről ezen túl érdemes lett volna naplót vezetni.

Aztán a napokban, végignéztem a cuccaim között, amiket többnyire úgy szedtem össze, hogy mások már ki akartak volna dobni, mondván, "valamire jó lesz", illetve "ezt átalakítom amazzá", stb. Az elkészült tárgyak kapcsán több ismerősöm jelezte, hogy ezek milyen nagyszerű ötletek eredményei, meg kellene osztanom elkészülésük menetét a nyilvánossággal. Biztos akadnának érdeklődők. Az ötlet jónak tűnt, és végre a blogolási vágyam is csillapítódni látszik.

A közeljövőben várható posztok: Trabant-fotel és utcai telefon lakásba.

süti beállítások módosítása