KeMa 2014.02.27. 18:07

Trabant kanapé 8.

Úgy tűnik, elkészült a mű. fotó 4.JPGNem volt egyszerű, nomeg a végén nem is nagyon kapkodtam el, de végül összejött. Persze a legutolsó simítások már nagyon az utolsó pillanatban voltak, hiszen le volt zsírozva a már korábban beígért fotózás. De haladjunk sorban! 

Az első lépés a díszlécek beszerzése, felszerelése volt. Ebben ismét Samu segített nekem, kaptam tőle egy szett 1.1-es Trabi díszlécet, és belevaló gumit. Eddig nem tudtam, hogy a 601-es és az 1.1-es díszléce különbözik, de most láthattam a saját szememmel is. Azt hiszem, itt nem ez lesz a legnagyobb gond. Méretre vágtam, és felszereltem. Innentől kezdve a könyöklés kicsit kényelmetlen lett.

fotó 2.JPGA következő - némi idő elteltével - az emblémák beszerzése, felszerelése volt. Kaptam egy szett Trabant 601S feliratot Janitól, akitől a duroplastokat vettem anno, illetve neten túrtam egy eladó deLuxe emblémát. Utóbbiról kiderült, hogy teljesen eredeti, nem utángyártott, így eldőlt a kérdés: a pöckeit nem fogom levágni, hogy ragaszthassam, hanem inkább a megfelelő helyen kifúrom a hátfalat. Így is történt, bár a ragasztót nem lehetett sajnos elhagyni így sem. Egész pofás lett a szerkezet tőle, végre lett némi szimmetria is benne.

Régóta kerestem eredeti NDK rendszámtáblát. fotó 3.JPGNémetországban élő ismerőst is ráállítottam, de úgy alakult, hogy a fotózás idejére nem fog ideérni. Így gyors döntést hoztam: legyártattam egy replikát itthon. Sok-sok fotó és leírás áttanulmányozása után meglettek a méretek, betűtípus és karakterek. Így kapta a katalógusban látható betűket (TZ) és mindenféle évhez köthető számokat (86-79). 2800 Ft-ba került szállítással együtt, teljesen elégedett vagyok az eredménnyel. Annyiban tér csak el az eredetitől, hogy a pereme nem dombornyomott (NDK-ban ugyanígy ragasztott tábla volt). Kifúrni nem volt szívem, így végül ez is ragasztóval került fel a helyére. Természetesen nem a képen látható állapotban, a sarkait megfelelően lekerekítettem.

IMG_4518a.jpgEzek után már csak a legnehezebbje volt hátra: az oldalsó burkolatok készítése. Itt három dologgal kellett számolni: faanyagot kellett vágni, habszivacsot darabolni, és textilt szabni. A faanyagot BAZ szállította nekem, méretre vágva, Juli szerezte be a habszivacsot és a textilt (fekete munkaruha anyag a hivatalos neve). Mivel az ülés egykor egy doblemezen volt, így játszani kellett kicsit a szivaccsal. Itt szerencsével jártunk, hogy vékonyabb szivacsot vett Juli: ahol a doblemezzel találkozott annó az ülőlap, ott két extra réteget kapott szivacsból, majd az egészre ráment egy szivacsréteg. Így hhol vékonynak kell lenni, ott csak egy, a többi helyen három réteg szivacs van. Erre ráhúztam a textilt, majd hátul kárpitosszeggel rögzítettem a fához.

IMG_4523a.jpgElső körben ez nem nézett ki jól, így végül a felső élénél visszafejtettem, és a díszléc és duroplast lacsavarozása után a vaskeret és duroplast közé húztam be. Így lett a legesztétikusabb, és a rögzítése is megoldott.

Ezen felül a támla mögötti részre kapott még ugyanúgy egy deszkát, habszivaccsal és ruhaanyaggal is.
Ennek két szerepe is volt, egyrészt, hogy ne legyen lukas hátul, másrészt egy normális, nagyobb felületen feküdjön fel a háttámla.

A legutolsó mozzanat tegnap volt, kapott pár dugót a zártszelvény néhol, ahol kilátszott a luk. Sok szerepe nincs, mert csak akkor látszódott ilyen, ha az ember leguggolt, de mégiscsak jobb érzés így.

A végső állapot valahogy így fest, egy kicsit rendetlen szobában. 

fotó 4.JPG

És tegnap megtörtént a korábban ígért fotózás is. A képek olyan jól sikerültek, hogy megérdemli, hogy külön posztban szerepeljenek. Addig ízelítőnek:
fotó 5 (1).JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://nemlom.blog.hu/api/trackback/id/tr455835183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

didyman 2014.02.28. 08:26:46

A kitakarás nagyon epikus. :-D

KeMa 2014.02.28. 10:34:07

@didyman: Tudtam volna epikusabbat is, de na... :)

MT21013 2014.03.23. 15:26:21

Gratulálok, eszméletlen jó lett! A választ sejtem, de ezért megkérdezem. Eladásra nem készítenél egyet? :-) Én nem merek magam nekiállni, mert címeres kétbalkezes vagyok.

KeMa 2014.03.23. 16:57:59

@MT21013: Köszönöm!
Nem, egy is sok volt, ezért én inkább ajánlom őt, ő megrendelésre gyárt: www.expressz.hu/trabant-kanape-gyartasa-45522348/

MT21013 2014.03.23. 19:48:30

@KeMa: Igen, sejtettem... De azt hiszem megérte, tényleg nagyon jó lett!! Köszi a tippet, már írtam is neki.

KeMa 2014.03.23. 20:52:47

@MT21013: Igazán nincs mit. Én azért kezdtem bele a saját építésbe, mert sokalltam érte ezt az árat.

Így, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondjam, ez az ár kifejezetten jó érte!

BalázsK · www.balazsmakett.blogspot.hu 2014.03.23. 21:05:05

Nagyon szép lett, én is elfogadnék egy ilyet. Gratula! A képek meg szuperek lettek :)

MT21013 2014.03.25. 18:17:43

@KeMa: Szia! Nincs véletlenül telefonos elérhetőséged a megadott hirdetéshez? Sajnos csak ilyen hülye üzenetküldözgetős módon lehet írni. Válasz nem is jött még...
süti beállítások módosítása